2013. június 29., szombat

Kézzel festett torta

2013.06.29.


Gesztenyekrémes tortát készítettem. A képet a tetejére kézzel festettem. Gyakorlás volt ez , egy kis bevezető festés, ugyanis arcképet próbálok legközelebb festeni. Ceruzával már gyakorlottabb vagyok az árnyalásban, de az ételfesték nem úgy viselkedik, mint a grafit. Ezért gyakorolgatok. A torta oldalára egy újfajta díszítést találtam ki. Egész jól mutat az oldalán.
Itt a másik macsek: 

És a torta oldala:

2013. június 17., hétfő

Kinder pingui torta

2013.06.17.



Kinder pingui torta készült a konyhámban. Utoljára egy éve készítettem ilyet.A fényképezésről elfelejtkeztem, így már csak a 35 fokos kánikulában kicsit megolvadt  tortáról készítettem  képet.Figurakészítésben is kezdő vagyok.Azért remélem, hasonlít .
Most megosztom veletek az elkészítés mikéntjét.

Kinder pingui torta

Sütünk egy kakaós piskóta tortát. Először hat tojásos olajos-tejes-kakaós piskótát akartam sütni. Nem volt itthon csak négy tojás. Ekkor jutott eszembe, hogy ehhez a tortához elég a négy tojásos lap is, hiszen ebben három réteg krém lesz, így két vékony lap elegendő is hozzá. Lapozz vissza az olajos tejes piskóta receptemért.



Tejszínes krém:

5 dl tejszín (édes  növényi tejszín)
1 evőkanál zselatin 
1 evőkanál folyékony méz
1 kávéskanál vanília aroma

Csokoládés krém:

15 dkg csokoládé
10 dkg Ráma margarin / vaj
1 evőkanál víz
2 evőkanál olaj

Bevonat a tortára (Ez,  vagy a ganache)

20 dkg étcsokoládé
10 dkg Ráma margarin /vaj
3 evőkanál olaj
1 evőkanál víz
1 evőkanál porcukor

Elkészítés:

A krém hozzávalóit elfelezzük, és ezt is külön-külön készítsük el.
A zselatin felét beáztatjuk 3 evőkanál vízbe,  hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra melegítjük.
Közben felverjük a tejszínt kemény habbá, hozzákeverjük a kihűtött zselatint.
Lassan belecsorgatjuk a mézet, és  kemény habot verünk  belőle.
Az alsó lapot tegyük vissza a tepsibe, a krémet egyenletesen rásimítjuk . Ezután a hűtőbe kerül dermedni.

Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét (az egy ek. vízzel), majd adjuk hozzá a margarint és az olajat és jó alaposan keverjük el.
Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.
 Újra tegyük a hűtőbe dermedni!

Amikor a csokis réteg megdermed, kikeverjük a tejszín másik felét, és azt is rákenjük.
Erre kerül a másik lap.
A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.
A torta tetejére csokimáz kerül.
Díszítés mindenkinek a saját fantáziája szerint. 
Jó étvágyat hozzá!

2013. június 14., péntek

Női mell torta

2013.06.14.





Torta 18 éven felülieknek

Tejszínes citromtortát készítettem. A formája női mell alakú. Az alap tortát szív alakú tortaformában sütöttem meg. A mellhez két jókora cserépből készült csészét választottam, ami bírja a sütés hőfokát. Ezúttal nem hat tojásból kevertem ki a piskótát, hiszen a mellformához plusz három tojásos kell, így másfél adagot kavartam az előzőekben leírt olajos-tejes piskótából. Lapozz vissza, ha tudni akarod a receptet. Tehát , kilenc tojásból piskóta kikeverése, aminek a kétharmadát a szív alakú formába, a maradék egyharmadot pedig a két csészébe egyenlően elosztva tettem. Szépen kisültek a piskóták, felszeleteltem, majd elkészítettem a tejszínes-citromos krémet hozzá.
Tejszínes –citromos krém:
Fél liter növényi tejszínt kihabosítok, hozzáadom két citrom reszelt héját, levét, majd két kis natúr joghurtot,tetszés szerint porcukrot. Végül teszek bele 1 db Gála főzés nélküli pudingport. Ez azért kell, hogy a hab ne essen össze, legyen tartása. Habzsákba teszem és megtöltöm vele a tortát. Ugyanígy teszek a „mellekkel” is. Elhelyezem a szív formán a két kisebb halmot. Ezután a hűtőbe teszem dermedni, legalább két órát, de az se baj, ha egy éjszakát. Majd lekenem vajkrémmel, ami igazából a margarin és a porcukor egy-egy arányú keveréke.

Most következik a burkolás. Elő a készen vásárolt unidecet a hűtőből- akinek van kedve, gyúrhat fondantot is-  , színezem ételfestékkel , hogy bőr színe legyen, kinyújtom és a tortára helyezem. Elsimítom a ráncokat különös tekintettel a „mellekre „ is.Fehér melltartót készítek  hozzá csipkemintával.   A „mellbimbó” helyére airbushhal fújok barna ételfestéket. Már csak a 18 as karika van hátra, mivel 18 éves az ünnepelt. Isten éltesse!