Ma formatortát készítettem, mégpedig orvosi táska formában.
Ízesítése fele részben főzött csokikrém, félig pedig tejszínes –citromos . Nagyságra
pontosan akkora, mintha egy 24 cm – es tortakarikában sütöttem volna. Tehát egy
hattojásos olajos tejes piskóta van megsütve egy 24 szer 36 cm - es tepsiben. Ennek a piskótának a
hosszabbik részét három felé osztom, majd mind a három részt kétfelé vágva
megtöltöm. Ezután egymásra helyezve a lapokat, megtöltve dermesztem és ebből
vágom ki a táskaformát. Burkolás után
airbrushhal festettem. Előbb sárga, majd barna, utoljára pedig kis pirosas
színt víszek fel rá. Végül mellébiggyesztem a kiegészítőket, rá a táskafület,
csatot és mehet a fényképezés.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ham cake. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ham cake. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. május 22., csütörtök
2013. május 13., hétfő
Sonka alakú torta-csokoládé ízben
2013.05.13.
Sonka alakú tortát készítettem Az igazat megvallva, féltem tőle. Hogy egy tortát úgy fessek le, hogy az egy darab húsra hasonlítson! Már láttam hasonló témában tortát. Akkor az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy na én ilyet sohasem!!!
Most mégis..........
Még el lehetett volna játszadozni vele, de megelégedtem ennyivel. Így is jól mutat, szerintem.
Tölteléke csokoládé. Én a kiskukta csokikrémjét tettem bele, ami a következő:
Hozzávalók:
4 tojás
200 g cukor
2 ek kakaó
100 g étcsoki
rum ízlés szerint
200 g vaj
Ezta mennyiséget lehet többszörözni a torta méretének megfelelően.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)