2016. február 24., szerda

Teljes kiörlésű tönkölylisztes kenyerem


Ma este kenyeret sütöttem. A receptet Limarától kölcsönöztem, a jól bevált fehér kenyerét sütöttem meg,tönkölyliszttel. Legközelebb rozskenyeret fogok sütni, mert arra szeretnék áttérni.

2016. február 22., hétfő

Karfiolleves Ella kuktában főzve


A mai napom zsúfolt volt, rengeteg elmaradt, elintézendő dolog gyűlt össze, amit már nem halasztgathattam tovább. Így estére maradt a főzés.Anyukám finom karfiolt hozott egyik nap,s mivel nem volt kedvem hosszabb művelethez vele, így finom karfiollevest főztem belőle.
Hozzávalók:
1 fej karfiol
1 tejfel
1 ek liszt
2 ek olaj, vagy kókuszzsír,
delikát tetszés szerint(kb egy evőkanál
só, pirospaprika,
Az Ella kuktába készítettem a karfiolt rózsáira szedve, megtisztítva, kb. 3 liter vizet öntöttem rá. Beletettem a fűszereket, és kézi beállításon 10 percig főztem. Ezután rántást készítettem neki a két ek. olajból, két ek. lisztből, pirospaprikából.Vízzel felengedtem, majd egy pohár tejfelt vegyítettem bele. Ezt célszerű úgy végezni, hogy egy szedőkanállal kiszedünk a levesből, ebben keverjük el a tejfelt csomómentesre, majd ezt öntjük hozzá a leveshez, így jobban feloldódik a tejfel, nem lesz csomós. A végén még botmixerrel néhány karfiolt elturmixoltam benne. Sajnos gyomorproblémáim miatt ma már nem ehetek belőle, de holnap hű társam lesz a munkahelyen, amíg meg nem eszem.

2016. február 21., vasárnap

Csicseriborsó főzelék

Most tudom, hogy arra gondolsz, elmész te a .... azaz hogy a fenébe jutott eszembe csicseriborsót főzni.Na, igen. Úgy jutottam el a csicseriborsóhoz,hogy alacsony glikémiás indexű ételeket kerestem. Az alacsony glikémiás indexű ételek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, így hosszan tartó telítettségérzést okoznak. A glikémiás index egy olyan 1és 100 közé eső szám, amely megmutatja, hogy az adott élelmiszer milyen mértékben emeli meg a vércukorszintet. A magas GI élelmiszerek a vércukorszintet jelentősen megemelik és erős inzulinreakciót váltanak ki.
Ezért keresgéltem a glikémiás táblázatban és bukkantam a csicseriborsóra. Azt mondja a tudomány, hogy ezzel nemcsak az optimális testsúlyt tudjuk megőrizni(az enyém már rég nem az:)hanem a koleszterinszintet is csökkenthetjük vele. A 60 GI feletti élelmiszerek magas glikémiás indexnek számítanak.
A csicseriborsó glikémiás indexe 28.
A neten keresgéltem receptek után. Végül egyiket sem alkalmaztam, egyszerűen megfőztem csicseriborsó főzeléknek. Éppen úgy ízesítettem, mint a sárgaborsó főzeléket.
Elkészítése:
Este beáztattam kétszeres mennyiségű vízbe a csicseriborsót.Majd reggel elektromos kuktában (ELLA) 25 percig főztem sóval, borssal.(Hagyományos tűzhelyen akár másfél óra is kell neki)Ezután kézi mixerrel pürésítettem, készítettem neki egy kis rántást. Egy evőkanál kókuszzsíron megfonnyasztottam egy kis reszelt fokhagymát, ebbe egy evőkanál lisztet tettem, pirospaprikát,felengedtem vízzel és a pürével. Sült oldalassal tálaltam.  Fotó nincs, mert gyorsan elfogyott. :)
Itt pedig egy fotó az én kisfiam által készített nyalánkságról.
Gesztenyepüré Nagy Dávid módra.Dávidom szereti a hasát, így gyakran érez késztetést az ilyen finomságok elkészítésére.

2016. február 11., csütörtök

Bogártorta farsangra, legó ,labdatorta.




Gyermekem iskolájában ismét farsang lesz. Pár éve mindig felajánlok egy ajándék tortát a tombola főnyereményre. Most sincs másképp. Ezúttal egy bogár tortát készítettem. A legótorta és a piros pöttyös labdatorta  mostanság készült a konyhámban.














2016. január 21., csütörtök

Diploma

A mai napon megszereztem egyetemi mesterszakon a diplomámat. Borzasztó öröm ez számomra. Nagyon sok küzdelem és tanulás volt ebben a munkában.  Ezek után több időm lesz családomra és hobbimra is. Köszönöm az ellendrukkereknek is,hiszen ez is lendületet adott nekem. Köszönöm a jó kívánságokat, köszönöm azoknak, akik velem együtt izgultak.














2016. január 8., péntek

Kávé ízű torta


Mai tortámat egy nyugdíjas kolléganőm búcsúztatására létrejött összejövetelre készítettem. A torta témája természetesen a munkánkból adódik, hiszen a szenvedélybetegek osztályán dolgozunk. Osztályunkon megfordul drogbeteg, alkoholbeteg, és pszichiátriai beteg is.  Kávé ízű tejszínhabos -mascarponés krémmel van töltve. Receptjét nem írom le, ha a betűrendes mutatóban ha rákeresel, ott megtalálod az elkészítés mikéntjét.A torta hátoldala morbid, de poénos, az EKG görbe ugyanis kiegyenesedik.  Ez egy gyors torta volt, ugyanis szakdolgozat védésre és államvizsgára készülődöm.

2016. január 3., vasárnap

Túrós béles



Vizsgaidőszak van, így nincs időm a blog bejegyzéseire. Viszont ez idő alatt sem tudom megállni, hogy ne süssek egy -egy hirtelen ötlettől vezérelt süteményt. A receptjét azonban leírom, hogy a következő alkalommal megtaláljam ebben az online receptkönyvemben.
Hozzávalók: 

50 deka liszt(rétes és sima )
10 deka vaj
2 dl tej,
 kettő ek cukor,
vaníliás cukor, tetszés szerint,
1 tojás,
2,5 deka élesztő,

A töltelék:
fél kiló túró, tetszés szerinti cukor és vaníliás cukor az ízesítéshez,
1 tojás,
mazsola.

Elkészítés: az élesztőt felfuttatom a nem túl meleg, cukrozott tejben. A hozzávalókat a kenyérsütőben kidagasztom. Kétszer indítom el a keverő programot. Ezután kelesztem lisztezett deszkán. Végül kb 4 mm vastagra nyújtom, 12 kis szeletre vágom, a szeleteken elhelyezem a túrót. Kis batyuvá sodrom, lekenem felvert tojással és 150 fokon sütöm. 


2015. december 28., hétfő

Részt vettem a 26. blogkóstolón

Részt vettem a már hagyománnyá vált 26. blogkóstolón. Ezúttal a Parókia konyhájából című blog lett részemre kisorsolva. Hosszasan nézegettem a blogon a recepteket, hogy melyiket is válasszam. Csodás fotók és finom ételreceptek között barangoltam. Az én blogom inkább süteményekkel, tortákkal van tele, most mégis örültem, hogy egy olyan helyről kell válogatni, ahol az egytálételek vannak túlsúlyban. (Ne felejtsük el, hogy Karácsony után vagyunk közvetlenül, így semmiképpen nem akartam tortát sütni, és természetesen az is szerepet játszott választásomban,hogy az államvizsga kellős közepén ülök). Végül a sertéstokányra esett a választásom,hiszen a gyermekeim ezt nagyon szeretik, főleg, ha köretként nokedlit tálalok nekik hozzá. Édesanyám uborkasalátája került a menü mellé. Ezzel várom haza gyermekeimet, akik ma érkeznek haza Budapestről, a nagyobbik lányom családjánál voltak látogatóban. Családjánál, hiszen kis unokám már két hónapos.
Az elkészítés mikéntje:)
fél kiló sertéshús
apróra vágott vöröshagyma
fűszerek(só bors,pirospaprika)
és tejfel
Az apróra vágott vöröshagymát kevés zsíron megdinszteltem, megszórtam pici pirospaprikával, az apróra vágott húst  ezen az ágyon megpirítottam, majd kevés víz társaságában megfőztem. Közben megfűszereztem,(mely fűszerek közül a bors dominált):) a végén tejfellel ízesítettem.

2015. december 13., vasárnap

Fokhagymás pogácsa




 A mai napon pogácsát készítettem  egy kollegiális összejövetelre. Mivel vizsgaidő van, nemigen marad időm nagyobb lélegzetvételű süteményekre, mégis valami finomat akartam készíteni.Az olaj soknak bizonyult, így lágy lett a tészta, de már nem volt idő korrigálni.Meg is látszik pogácsa alakján.
Hozzávalók: 
4 bögre sima liszt
2 bögre főtt krumpli
1 bögre olaj(nekem ez soknak bizonyult, elég kevesebb bele)
2 tojássárgája
5 kk só
1 bögre meleg tej, benne 1 csomag élesztő és kicsi cukor felfuttatva
Az összetevőket összekeverjük, én a kenyérsütő dagasztó részével kétszer kikevertem, kelesztettem, majd kisütöttem 250 fokon. Ezután megtöltöttem töltőcsővel a következő töltelékkel:
1 majonéz
15 deka trappista sajt reszelve
4-5 gerezd fokhagyma



2015. december 5., szombat

Pici unokám, Albert

Egy hónapja már, hogy megszületett unokám, Albert Marcell. A leggyönyörűbb kisfiú a világon!
Egyenlőre egy fotót teszek ide róla, ami a mai napon készült róla.
 Ez pedig egy kicsit régebbi kép.



Unoka látogatás előtt készült tortáim.Mostanában nincs időm a kedvenc időtöltésemre, a torták maradnak a vizsgák utáni időre.