2015. június 27., szombat

Zöldbabot tettem el befőzőautomatával


Érik a kertemben a zöldbab.  A meggy berakásra készülve ma  több, mint száz befőttesüveget mostam el. Igaz, arra még várni kell pár napot, hiszen a férjem lepermetezte(ne kérdezd, hogy miért ilyenkor, mert nem tudom:)))))))) Ha addig nem hullik le a fáról, túlérve, akkor a jövő hét közepén fogom berakni. Mikor észrevettem, hogy a zöldbab is szedhető már, egykedvűen vettem tudomásul, hogy mindig akad valami munka a tanulás mellett-helyett,-közben, vagy ahogy vesszük. 
A megmosott zöldbabot apróra vágtam, így került az üvegekbe. A zöld és a sárga hüvelyű babot most nem válogattam szét. Egy fél kávéskanál sót tettem rá, felöntöttem vízzel. Természetesen nem tettem rá semmiféle tartósítószert. 100 fokon 120 percig automatáztam.Kihűlés után mehet a kamrapolcra!

2015. június 18., csütörtök

Torta ballagásra és nyugdíjas kolléganőink búcsúztatására






A mai napon két csokoládéízű tortát készítettem.
Egyiket ballagásra, a másikat pedig nyugdíjas kolléganőink búcsúztatására. A búcsúztató ma este lesz.

2015. június 12., péntek

Vizsgák idején...

Ma egy fontos szóbeli vizsgám volt.
Így néztem ki, mikor megláttam a vizsgatételt:
De sikerült és elmondhatom, hogy nemsokára vége.(Ennek a félévnek)  Még egy genetika vizsga van hátra. Az is elég nehéz, de írásban jobban szeretek felelni. Utána a nyár, tengerpart,(tengeripart, járdasziget))), munka, és a  szakdolgozatra gyúrni. Most erőt kell gyűjteni.
Ez egy kis kitérő volt a gasztronómiából. :)

2015. június 3., szerda

Eper tartósítása befőzőautomatával és a pókember



Hogy jön az eperbefőtt a pókemberhez? Úgy hogy ma ezeket készítettem a konyhámban.Két nappal ezelőtt volt a nyár első napja, már ha a naptár szerint nézzük. A kedvenc évszakom,főleg, hogy még az elején járunk. Az eper az első gyümölcs, ami a kertünkben érik,s Brigitta lányom kedvence. Ezért mindig szoktam eltenni a fagyasztóba, aminek a befogadóképessége véges, ezért most befőttként tartósítottam. Mint már írtam, nem teszek bele tartósítószert. 
Eltevésének a módja a következő:
Az alaposan megmosott epret 7-8 decis üvegekbe teszem, ezekre 4 kanál cukrot tettem. Felöntöttem vízzel, légmentesen lezártam, majd az automatában , amiről már blogomban írtam, 75 fokon 25 percig dunsztoltam.   Kihűlés után mehet a spájz polcra azonnal, nem kell meleg helyre tenni.

A pókember torta ízesítése fele részben tejszínes gesztenyés, fele részben pedig tejszínes citrom.

Tejszínes citrom krém:
- 4 dl tejszín,
- 1 nagy natúr joghurt,
- 2-3-4 citrom leve
- tetszés szerint porcukor
- és sűríteni a krémet vaníliás pudingpor(főzés nélküli)

Tejszínes gesztenyés krém:
-5 dl habtejszín
- 2 ek. porcukor,
- 50 deka gesztenye massza
- sűrítésre valamennyi főzés nélküli pudingpor

Az eperbefőtt.