2021. október 11., hétfő

Macaronjaim- Bebe receptje alapján készült.


 

 Számtalan alkalommal készítettem már macaront, pontosabban körülbelül tíz alkalommal próbálkoztam az elkészítésével , vegyes sikerrel. Volt, hogy a kukában landolt, de volt olyan is, hogy tűrhető volt az állaga, kinézete. 

Most Angliában jártam a legnagyobb fiamnál és ott kóstoltam finom macaront. Beszéltem az "elkövetőjével" és Bebe videóját emlegette, ha azt megnézem, biztos sikerülni fog. Még ekkor nagyon szkeptikus voltam, hiszen az a recept a szirupos változat, és ilyet próbáltam már.Sőt, konkrétan már ezt is kipróbáltam egyszer. Itthon első dolgom volt hozzálátni  és láss csodát, annyira megtetszett a végeredmény, hogy még egy adagot kisütöttem belőle. Betölteni csak holnap fogom, mert az elkészített krém még ott csücsül a hűtőben. Holnap lesz olyan állaga, -legalábbis remélem, - hogy megfelelő legyen  a betöltéshez. A krém is Bebétől való, én viszont a málna helyett, erdei gyümölcsöt tettem bele. 

A recept itt elérhető: Bebe olasz módra készült macaronja.

 Azért is örülök a sikernek, mert soha nem adom fel, ha nem sikerül valami. Így jártam eleinte a habcsókkal, a képviselőfánkkal, a dobostorta tetejével, de addig próbálkoztam, hogy rájöttem hamar az elkészítés mikéntjére. A macaronnál ez egy kicsit később következett be. 

Bátran próbálkozzatok ti is. Jó étvágyat hozzá, ha valaki elkészíti . Bár nem egy olcsó recept, hiszen a mandula és a fagyasztott gyümölcs  ára is az egekben van.




Legújabb tortám









2021. augusztus 16., hétfő

Túrós süti, áfonyával és ribizlivel díszítve

 

Hozzávalók a kakaós laphoz: 

. 12,5 deka liszt

. 12,5 deka porcukor

. 1 cs vaníliás cukor

. 4 tojás

. 1 k sütőpor

. 5 deka vaj

. 5 deka étcsoki

A vajat és a csokit olvasszuk fel mikróban. A porcukrot , vaníliás cukrot, a tojásokat kikeverjük habosra. Állandó keverés mellett hozzáadjuk az olvasztott vajat és a csokit. A lisztben elkeverjük a sütőport, majd a tojásos masszával összekeverjük. Kb. 25X35 cm es tepsibe szilikonos zsírpapírt teszünk, majd erre öntjük a kikevert masszát. 

150 fokon, 20 percig sütjük. 

Elkészítjük a túrós tölteléket.

Hozzávalók:

- egy kiló túró

- 40 deka porcukor

- vaníliás cukor

- 2 cs vaníliás pudingpor

- 4 deci víz

- citrom leve

3 dl habtejszín

20 gr zselatin+1 deci víz - ez kétszer ,(fele a túrós krémbe, fele a süti tetejére)

 

Elkészítés:

A pudingporokat felfőzzük a 4 deci vízzel, besűrítjük,  kihűtjük.

A hideg vízben elkeverjük a zselatint, majd felforrósítjuk, amíg elolvad a zselatin, majd kihűtjük. 

 

A túrót összekeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, citromlével, A kihűlt pudingot a túrós masszához adjuk apránként.  A zselatinos kihűlt vizet a túrós pudingos töltelékhez adjuk. 

A tejszínt felverve hozzá keverjük a krémhez.

A  kisült, kihűlt lapra egyenletesen elosztjuk a túrós tölteléket, díszítjük ribizlivel, áfonyával. 

A süti tetejére szintén zselatinos keveréket öntsünk.Tegyük a hűtőbe dermedni. Nagyon tetszetős és finom sütemény. 


A közelmúlt néhány tortája:
















 

 

 

 

 

 

 

2021. július 20., kedd

 Őszibarack eltevése befőzőautomatával

 

A recept 720 ml-es üvegre vonatkozik.

A barackot forró, lobogó vízbe dobjuk, minimum 2 percig, majd kivesszük. Ha kihűlt, könnyen lejön a héja. 

Az így megtisztított  barackokat darabokra vágjuk, üvegbe tesszük. Minden üvegbe kerül 3 evőkanál kristálycukor, 1 kávéskanál vaníliás cukor, egy kávéskanál citromlé. Ezután vízzel feltöltjük az üvegeket és lezárjuk . 85 fokon, 30 percig automatázzuk. Kb. 4 üvegbe 2,2 kiló tisztított barack fér, de ez függ attól is, mennyire érett a barack.



2021. február 8., hétfő

Vegán csokitorta növényi tejjel és tojásporral

 

 Íme a recept:

Hozzávalók:  

Piskóta :

60 gr tojáspor

240 ml víz

1 deci olaj

1 deci zabtej, vagy mandulatej

25 deka porcukor

30 deka liszt

1 sütőpor, kakaó.

A tojásport összekeverjük a vízzel,majd a porcukorral ,kakaóval,  hozzáadjuk az olajat, zabtejet, majd a liszttel elkevert sütőport. Közben előmelegítjük a sütőt 160 fokra.

Kizsírozzuk, lisztezzük a tortaforma oldalát, az aljára szilikonos zsírpapírt teszünk. 

Kb. 45 percig sütjük. Figyelem, ez törékenyebb, de kellő ideig sütve szép kerek lapot kapunk. Óvatosan kitesszük hűlni, majd kétfelé vágjuk.

Ezt a mennyiséget meg is lehet felezni, de akkor négy lapot sütünk a kettő helyett.

 

Csokikrém:

 Hozzávalók:

1 csokipuding

3 dl zabtej, vagy más növényi tej.

20 deka porcukor

2 kanál kakaó, vagy 1 étcsoki

20 deka margarin. (Liga, Vénusz)

A pudingot a zabtejben megfőzzük,még melegen megy bele a csoki, vagy kakaó.  A porcukrot kikeverjük a LIGA vagy Vénusz  margarinnal,mielőtt összekeverjük, a pudingot hűtjük, különben ikrásodni fog. 

 Egy tortához legalább 3 ilyen adag kell. 

A megtöltött tortát lekenem porcukor és margarin fele -fele arányú keverékével. Mikor már szép sima, tortaburkolót kap a torta. Mehet rá a díszítés. 

  És  ez egy másik torta, mascarpones málnás fehércsokis krémmel, tetején eperrel .


A következő egy csokis -virággal a tetején, 80 szülinapra 


Végül  egy  kalocsai hímzéses torta.

A legutóbbiak: 



horgászos...


Bing nyuszi...



Among us , ez volt a vegán csokitorta külseje.