2023. 01. 26. Tegnap egész nap vártam az illetékes doktortól a telefont, hogy mikorra tűzi ki a műtétem időpontját. Nem hívott, majd érdeklődésemre az asszisztensnő fals információt adott, miszerint azért lesz majd valamikor két hét múlva a műtét, mert az altatóorvos azt mondta, ha antibiotikumot szedek, akkor várni kell két hetet. Még ilyen protokollról sem hallottam.Egyszerűen kevés az intenzív ágy,vagy egyéb ok. A doktor elérhetetlen. Pedig ilyenkor még a rossz hírt is jobb az orvos szájából hallani, mint kétségek között gyötrődni. Mindez azért volt, mert lebetegedtem, így pedig nem akartam a mai napon befeküdni, úgyis hazaküldtek volna.
Mivel tegnap délután elterveztem, hogy nem idegeskedek, újra bepakoltam a táskába az edzéscuccomat, hogy a mai napon az edzőteremmel kezdek. A férjem meg is kérdezte:Szabad ezt most?
Ekkor eszembe jutott , hogy a minap nézegettem a gyerekek kicsi kori házi videóit. Az egyik videón Dávidom verset szaval. Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet című versét. Emlékeimben felötlött, hogyan tanítottam neki akkor a verset. " Ott essem el én, a harc mezején" - hát kb. én is így vagyok vele,megpróbálom elfoglalni magam, ne itthon tehetetlenül várjam a halált.
Ma éjjel fél kettőkor ébredtem.Már előtte is felkeltem, erős fejfájás kínzott. Így kezdődött ez pár hónapja is. Most az lehetett az oka, hogy meguntam a sok szteroidot. Mivel úgy gondoltam, hízok is tőle,a kinézetem is kezd hasonlítani egy marslakóra, lecsökkentem az adagot a felére, bár adtam neki tíz napot. Hát nem jól döntöttem ezek szerint, mert az agyi ödéma ezek szerint nem engedi .Rossz volt ezzel szembesülni, pánikszerűen arra gondoltam, most kapok egy sztrókot vagy agyvérzést.
Nagyon rossz ez nekem, hogy nem dolgozhatok, tétlenül kell itthon lenni. Tétlenül, bár a házimunka egész napot kitölti. Már a hobbijaimat se tudom elővenni Nincs kedvem játszani a szintetizátoron, nincs kedvem alkotni, nincs kedvem sütni.
Képeket nézegetve előkerült egy fotó, amit arról a pólóról készíttetem, amire egy orvosi fonendoszkóp képét szerkesztettem meg, nyomtattam, majd vasaltam rá.Annyira élethű lett.
Nézegettem a többi képet is, amin azok dolgok vannak, amiket örömmel készítettem.
Feliratok fűszeres dobozokra.
Papírkép készítése kerettel.
Scrapbook album unokáimnak.
Póló Albert, Alíz és Arnold unokámnak.
Matricák és apró virágok, dobozok.
Végül előkerült a konyhám képe.Az első fotón a kék - narancssárga színű konyha fotója. Ennek érdekessége, hogy én készítettem az utolsó csavarig.
Ennek kb 18 éve. 18 év után változásra vágytam, de nem volt annyi pénzem, hogy teljesen újat vegyek, ekkor lefóliáztam.
A második képen már a fóliázott bútor látható.
Végül asztalossal elkészíttettem a saját tervezésű konyhabútoromat.
01.27. Reggel a telefon hívással kezdtem.Természetesen nem vette fel senki.Később azzal fogadott az asszisztensnő, hogy a doktor elment a gamma központba, de vitte a telefon számomat és hívni fog. Voltatok már úgy , hogy valaki megígérte, hogy jön, de te tudtad , hogy nem így lesz? Velem számtalanszor megtették a mesteremberek, akiket javításra hívtam, de mindig éreztem, hogy ez nem fog megvalósulni.
Na, így voltam én vele. Hozzáteszem azt, hogy tudom, hogy a doktornak rengeteg dolga van, operál, vizitel, gyógyít, de nyugtalanított a betegségem végkimenetele. 15 órakor nem bírtam tovább és felhívtam. Az asszisztensnő sajnálatát fejezte ki. Elmondtam azt is, hogy egyik éjjel hatalmas fejfájásra keltem. Valamint itt a hétvége és mi lesz velem?
Végre 17 óra 30 kor hívott az orvos, elmondta, hogy a professzorral közösen csinálják a műtétet, hétfőn feküdjek be. Ha az altatóorvos rábólint, - ha teljesen elmúlik a nátha- akkor a jövő héten meg lesz a műtét.De sok idő nincs, mert a professzor megy szabadságra, az utána való héten már nem lesz. Ha az altatóorvos nem engedi még, akkor várunk még két hetet?
Na , végre valami, most kezdhetek rettegni.
01.29. Holnap indulok felvételre a kórházba. Táska elkészítve.
01.30.Még egy utolsó tekintet a házunkra, vajon latom e meg??
Még egyszer beinditottam az autót, hogy elbúcsúzzak tőle.
Reggel kilenckor megérkeztünk Davidommal az osztályra. Azonnal leküldtek az anaesztheziologiai szakrendelésre. Hiába mondtam, hogy nekem a doktor azt mondta, hogy a vérvétel eredménye után döntik el, hogy operálható vagyok e . Az altatóorvos elrendelte a vérvételt és egy szív ultrahangot. Bár az EKG görbe fiziológiás volt, de a régebbi kemoterápia miatt nézzük meg alapon. Közben volt egy vizit, nem az én orvosom volt, egyik sem, szó sem volt az orvosom által megbeszéltekről, punk tum, holnap operálnak. Viszont ez az orvos tüneményesen szép volt, őt inkább a gyerekosztályon tudnám elképzelni. Alapos felvilágosítást adott minden kérdésemre. Tüneményesen mosolygott, mintha nem is a vágóhídra mennék , hanem egy gyerekzsúrra. Ami nagyon bánt, hogy a jogosítványt elveszik. Egy évre. De sebaj, lehet nem is élek már akkor.
Este jött az éjszakás , tenyeres talpas nővérke, rám ripakodott, hogy ne húzzam fel a köntös ujját , a vérnyomást úgy kell mérni azon keresztül. Biztosan nem ismeri a protokollokat. Mindezt nagy vehemenciával.
