2020. december 21., hétfő

Új hobbi a láthatáron: scrapbookozás, alkotás a silhouette portrait géppel


 

 A szóban forgó gépet már három éve megvettem, de sosem volt időm igazán nekiveselkedni, hogy a működését kitapasztaljam . Igaz, az is lelohasztotta érdeklődésemet vele kapcsolatban, hogy semmi segítséget nem találtam a program működéséhez.  Azaz vannak  a You Tubeon angol nyelvű videók, de olyan gyorsan pörögnek, hogy nem tudtam követni. Egyes funkcióit sikerült megtanulni magamtól, pl. a tortadíszítéshez stencilt vágtam vele. 

Most abban történt fordulat, hogy karanténba kényszerültem a vírus miatt. Így időm, mint a  tenger, nekiláttam. 

 A géppel lehet stencileket készíteni, amit aztán felhasználhatunk pólóra feliratozáshoz. Ha stencilt vágok vele, ráteszem a pólóra, majd ruhafestéket használok. De készíthetek a géppel rávasalható matricát is.

Egyik ilyen projektem:  

 

Másik alkalommal fűszertartókra készítettem feliratokat. 



Szerintem ez is jól sikerült. 

Ma poharakra készítettem stencileket, amit üvegpohárra ragasztottam fel, Ezután üvegmarót kentem a stencil üres részeire. 

Ilyen lett. Ajándékba szántam. 

Kulcstartókra feliratok. Na, hogy tetszik? 

Ez is ajándék lesz, a hozzátartozó kis üdvözlőlapot is én vágtam ki a géppel. 


Készítettem már feliratot, matricát autóra  is. 

A gyermekeim részére pedig scrapbook albumot, amit sajnos nem fotóztam le, csak egy részét, de telis-tele volt fényképpel, egyebekkel.  

Hűtőre feliratot, pillangót.

További szórakozásaim. 






 

Torták, amikhez a géppel készített stencilt használtam.







És végül egy meghívó szerkesztése, ezt még gyakorlom. 



Ez csak a kezdet, remélem, jó hasznát fogom venni.


 








2020. november 29., vasárnap

Képviselőfánk karantén módra

 




Még tart a karantén, így időmilliomos vagyok. Igyekszem hasznosan eltölteni, annyira beletemetkezem az aktuális napra választott hobbiba, (szintetizátoron való tanulás és  scrapbookozás)vagy sütésbe, hogy csak azt veszem észre, már be is sötétedett. Ugye ezt hívják flow élménynek. 

Már tegnap este elém került egy videó, ami a képviselő fánk sütéséről szólt. Eddig nem igazán sikerült a képviselőfánkom. Most biztos voltam benne, meg tudom csinálni.Éjfélre járt, így nem kezdtem azonnal bele, vártam reggelig.  Kis adagot csináltam, így is lett belőle 15 db. A legolcsóbb sütemény és mennyei finom.

Hozzávalók a tésztához: 

- 10 deka liszt

- 10 deka(1 deci )olaj

-10 deka (1 deci)víz 

- kk. só, kk cukor

- 3 tojás

A vizet az olajjal felforralom, beleteszem a lisztet. kavargatom, kicsit pirítom. Mikor kész, beleteszem a robotgépbe, és elkezdem keverni-ezzel hűtöm is. Mikor már nem forró, mehet bele a tojás felvert sárgája, de apránként és közben keverni kell. 

Tepsibe teszek szilikonos zsírpapírt, alatta kevés vízzel meglocsolom, kikenem. Habzsákba töltöm a tésztát, és kis halmokat nyomok belőle , nekem 15 db lett. Ha nagyobbakat akarunk, akkor 12 kis halmocskát készítsünk.  Még ezután is bespriccelem vízzel. Erre azért van szükség, hogy jobban megnőjön a sütőben a gőztől. 

200 fokon 20- 25 percig sütöm, majd leveszem a hőfokot 150 fokra és még szárítom 15 percig kb. 

A sütőben hagyom kihűlni. Közben elkészítem a sárga , vaníliás krémet.

Hozzávalók:

- 60 gr vaníliás főzős pudingpor(másfél tasak)

- 4 dl tej

- 10 deka kristálycukor

- 2 tojás

vaníliás cukor, kb. 4 db.

5 deka kristálycukorral elkezdem felverni a tojásfehérjét keményre. Közben a tejet felforralom, beleteszem a  kevés tejben elkevert 5 deka kristálycukorral elkevert tojást,besűrítem, kavargatva, oda ne égjen. 

Ezután még forrón bekeverem  pudingporos masszába a cukorral felvert tojásfehérjét.   

Habzsákba teszem a sárga vaníliás krémet, és a félbevágott képviselőfánk aljába nyomok egy keveset. Ezután 2 deci tejszínhabot felverek kevés porcukorral, ezt is nyomózsákba teszem , díszítőcsővel és a sárga krém tetejére teszem . A végén befedem a kis kalapokkal. Mehet rá porcukor. 

Jó étvágyat, ha valaki elkészíti. 








 

 


2020. november 20., péntek

Karantéééééén!

 


Mint már említettem, blogom nemcsak receptek gyűjteménye, hanem egy kis emléktárhely is egyben számomra.  Így, ha visszalapozok, időrendi sorrendben látom a történéseket. Ezért nem hagyhatom ki a bejegyzésekből a mostani karantént.  No, hát eljött a családom számára is a mumus, azaz , hogy karanténban vagyunk. 

Férjemmel mindketten egészségügyben dolgozunk, így tudtam, hogy ez hamar be fog következni. 

A beteg én vagyok, a vírushordozó, amit valószínűleg a munkahelyen kaptam el, mert kolléga és beteg is volt vírus pozitív, akivel szoros kontaktnak minősültünk. 

Vannak tüneteim, de nem vészes egyenlőre.Ráadásul a COVID-ra jellemző íz és szaglásvesztés, láz az nem jelentkezett, tehát nem jellegzetesek a tüneteim.  2-3 hét karanténnak nézünk elébe. Nézzük a jó oldalát. Ki voltunk merülve az utóbbi időben, így pihenni fogunk. Ráadásul lesz idő arra is amit az utóbbi időben nem tudtunk elvégezni. Én konkrétan macaront fogok sütni, és egyéb nyalánkságokat. Valamint időt szakítok arra is, hogy a szintetizátoromon többet gyakoroljak. Egyik nap vettem két kottás könyvet, így alig várom, hogy megtanuljak egy egy dalt eljátszani.A szintetizátoron való tanulást azért kezdtem el, mert  tortadíszítés, készítés már egyre ritkábban tölti ki a napjaimat, én pedig egy olyan ember vagyok, akinek kell mindig valami, amibe teljes erővel belevethetem magam.

Igaz nem kaptunk ilyen cédulát, de a kijárás nem lehetséges. Azt hittem, hogy két nagyobb gyermekem nehezebben fogja tudomásul venni, de egyenlőre beletörődtek.

2020. július 16., csütörtök

Csemegeuborka befőzőautomatával tartósítva






Ebben az évben így tartósítottam a csemegeuborkát. A jövőre nézve szerintem ez lesz az irányadó.
Felöntőlé: 3 rész víz, 1 rész 10 % os ecet.
Az üvegekbe külön adagolva a fűszerek mennyisége a következő:
kapor, babérlevél, fél kávéskanál egész bors, ugyanennyi egész kömény, mustármag és koriander. Egy üvegbe kb: 40 dkg uborka fér.
Idén kilenc kiló uborkát vettem, ebből 28 db 7 decis üveg lett tele.
A felöntőlevet elkészítettem:
1 liter lé=7,5 deci víz, 2,5 deci 10 % os ecet, 4 teáskanál só, 8 evőkanál cukor.(ez négy üvegre elég)
Az összes üvegre ezt a mennyiséget hatszor ismételtem.
A befőzőautomatában 80 fokon 20 percig kell dunsztolni Az első adag kicsit továbbmaradt, és 5 perccel tovább lett dunsztolva, remélem, azért ropogós marad, és nem romlik meg.


Itt sorakoztatom a tortáim képeit, amit  ebben az évben készítettem.