2013. július 25., csütörtök

Szilikon öntőformák készítése marcipán figurákhoz, virágokhoz.





Már a tortázásom kezdete óta (2011. október) foglalkoztat az a dolog, hogy egyes tárgyakat hogy lehetne reprodukálni tortaburkoló masszából a torta tetejére.  Ugyanis méreg drágán árulják azokat a szilikonokat, amivel könnyedén elő lehet állítani kis figurákat, virágokat. Csak belenyomom a masszát, esetleg egy pár percre beteszem a fagyasztóba és el is készült az aktuális kis virágom, figurám. A szilikonok szerelmese vagyok. Régebben rátaláltam egy honlapra, ahol árulnak önthető szilikont, postázást is vállalnak. Nem drága, egy kiló kb 4000 Ft a hozzávaló  FOOD  katalizátorral együtt. Ebből 8-10 db kis öntőforma elkészíthető. Nekem megdrágította az egészet, hogy törékeny csomagként elküldték, mivel nem Budapesten lakom.  Már másnap ideért a csomag. A szilikonforma öntése azonban még váratott magára, ugyanis gyűjtögetem egy ideje a kis tárgyakat, valamint utána néztem ,hogy lehet reprodukálni a három dimenziós tárgyakat. Első olvasásra nagyon nehéznek tűnt, olyan dolgokat emleget, ami teljesen felesleges egy ilyen kis szilikon forma elkészítéséhez.  Leegyszerűsítettem a dolgokat, rájöttem az elkészítés módjára. Először kis krémtúrós dobozok alját kiraktam gyurmával. Ebbe nyomtam bele a reprodukálandó tárgyat, mit előzőleg lemostam acetonnal. Majd bekentem a gyurma és a tárgy felületét vékonyan vazelinnel.  Első nekiugrásra bekevertem a felét az anyagnak. Pontosan ki kell mérni a szilikon anyagot, és a katalizátort  is, csak így lesz  eredményes a munkánk. Első nekiugrásra csak egyszerűbb darabokat választottam. Ma próbaöntés következett. Az én mintadarabjaim kis kagylók voltak és egy  virág.
A pontosan kimért szilikont és a FOOD katalizátort intenzív keveréssel homogénné tettem. Majd kb. 50 cm magasról, vékony sugárban folyattam a reprodukálandó, gondosan előkészített anyagra. Azért kell vékony sugárban, mert így el tudnak távozni a kis buborékok az anyagból, nem lesz szivacsos a szerkezete az elkészült darabnak.
24 óráig nem nyúlunk az anyaghoz, hagyjuk szilárdulni, majd óvatosan elválasztjuk a darabokat. Újabb 24 órát kell szilárdulni, ekkor már ki lehet próbálni.
 Fontos figyelmeztetés!  Ha olyan anyag készítésére használjuk, ami érintkezni fog élelmiszerrel: pl marcipán figura, stb, akkor az az utasítás, hogy 4 óráig 200 fokon ki kell szárítani, hogy az illó, mérgező anyagok eltávozzanak belőle. Úgy tudom, ezt sokan nem tartják be azok közül, akik az élelmiszeriparba gyártanak szilikonokat.
Ha sikerül  öntőformát készíteni, akkor teszek képet a kiindulási anyagokról és a végtermékről. Legközelebb 3 dimenziós tárgyat fogok önteni, egy babát keresek erre a célra.
Lélegzet visszafojtva figyelem, sikerül e az öntőforma készítés. Holnap kiderül, hiszen holnap lehet kivenni a formából. Szurkoljatok, hogy minden jól sikerüljön!!


Ma a szilikon öntésen kívül más is történt velem. Megtudtam, hogy  a kalocsai mintás szív alakú tortám  megjelent a Tortadíszítés magazinban, ami kapható már az újságárusoknál. Meglepetésként ért, nem tudtam róla.  Ha megkapom a lapot, készítek fotót róla.   A Konyhasziget magazinnak adott interjú a fényképemmel és pár tortámmal majd szeptemberben jelenik meg, azt ígérték, kapok majd arról is egy tiszteletpéldányt.







2013.07.26.  Éssssss sikerült!
Akkor mutatom sorban a képeket. Az első képen látható a kis dobozba gyurmára helyezett mintadarab, itt a kagyló. Azért van elvágva a doboz, mert  utólag fotóztam le, amikor már kivettem a formából a szilikont.
A második képen a reprodukálandó tárgyak:
A harmadik képen pedig a kész öntőforma. Holnap fogom kipróbálni, arról is teszek fel fotót. Remélem , hogy segítettem azoknak az embereknek, akik szívesen kipróbálnák az öntőforma készítését. 


Ma azon gondolkodtam, hogy én a tortakészítés rejtelmeit is zömében az internetről tanultam. Mióta angol keresőszavakat írok be , sokkal több találatot kapok. Így bukkantam rá ma ezzel kapcsolatos You tube videókra, aminek tanulmányozásával  a mezei ember is öntőmesteri fokozatig juthat el.Végül találtam Pinterest oldalt is, ahol rengeteg ötletet találhattok.
http://pinterest.com/imacraftydiva/mold-making-casting-diy/

A másik: http://sculpting.wonderhowto.com/how-to/make-silicone-mold-toy-figurine-353350/

2013. július 22., hétfő

Torta diploma ünneplése alkalmából és a fényképes emeletes.



2013.07.22.

Az elmúlt pár nap alatt két tortát is gyártottam. Az első háromszintes torta annak apropójából készült, hogy diplomát voltunk ünnepelni és oda vittem magammal.
Lányom barátja végzett az egyetemen. Az ünnepségen nagyon jól éreztük magunkat. A torta szalagos díszítése nekem bármennyire is tetszik, nagyon illúzióromboló, mivel a melegben rátapad a torta burkolatára és szeleteléskor csak azzal együtt jön le.
A másik torta szintén három szintből épült fel. Ez családi fényképekkel van díszítve, amit ehető ostyalapra ételfestékkel nyomtattam ki. A fekete-fehér képek megadják a torta alaphangulatát. A díszítésnek is ehhez kellett igazodni. Egy nagyobb, magasabb monstrumon jobban mutattak volna  a fényképek, de ahhoz még minimum egy torta kellett volna, egy –egy sorral kipótolni minden lapot.  A dobostorta krémjével van megtöltve. Tetején hatvanas szám jelzi az ünnepelt életkorát

2013. július 17., szerda

Topsy turvy torta




2013-07-17

Minden tortás álma, hogy egyszer topsy turvy , azaz össze-vissza, alias ferde tortát készítsen. Most engem is utolért a feladat. A kérés az volt, hogy egy képen szereplő tortához hasonlót készítsek. A képen 5 szintes torta volt, ezt kellett 3 szintben elkészíteni, hasonló feelinggel. Kicsit másképp díszítettem volna, de nem térhettem el nagyon a fényképen szereplő tortától.
Már több you tube videót megnéztem régebben ezzel kapcsolatban.
Minden tortánál elhatározom, hogy készítek fázisfotókat, de a készítés alatt annyira belemerülök a munkába, hogy elfelejtkezem a fényképezésről.
Az alsó szint oroszkrém, a középső tejszínes túrós, a legfelső pedig tejszínes gesztenyés ízesítést kapott. Tetejére még egy 40 es szám került, az ünnepelt életkorát megjelenítve.

2013. július 12., péntek

Anni keresztelőjére

2013.07.12.

 Anni örökbefogadott kislány,akinek a keresztelője holnap lesz.  Ma a benzínkútnál, egy gyors tankolásnál volt szerencsém szemügyre venni ezt a gyönyörűséges leányzót. Békésen szunyókált a gyerekülésben.  A torta az ő tiszteletére rendezett ünnepségre készült.
Tortadíszítésnél alkalmaztam már a torta oldalára a fodrozás technikát, de csak egy soros díszítés volt. Most kipróbáltam két sorban egymás alá tenni a fodrokat, a fodrok találkozásánál pedig masnival díszítettem.


Isten éltessen Anni!!!!!

2013. július 9., kedd

Drótos cukorvirágok

2013.07.09.

Kánikula van,ilyenkor nehezebben alszom el. Ez az idő alkalmas arra, hogy csendben,(férjem szerint csörtetve:) -kiéljem kreativitásomat.




Nosza rajta előveszem éjfél magasságában a smartflexet és figurákat gyártok, vagy pedig drótos cukorvirágot a tortára. A tegnap éjszaka is ilyen volt. Van még fejlődni való. Főleg a virágok színezésében és a levelek vékonyításában. De a gyakorlat teszi a mestert, és úgy érzem, vállalhatók a virágok, így hát megmutatom itt is.A képeken frézia, rózsa, pepperonia levél, orchidea és magnólia .

 A virágokat Alan Dunn masszájából készítem.  receptje a következő:
Hozzávalók: 


5 kk hideg víz,
2 kk zselatin,
fél kiló porcukor,
 3 kk CMC por,
2 kk folyékony glükóz,
 2 kk zsír olvasztva, (én kókuszzsírt használok)
1 tojásfehérje.
A zselatint beáztatjuk, hagyjuk állni 30 percig. A porcukrot átszitáljuk a CMC vel.
A tálat a zselatinnal, folyékony glükózzal, zsiradékkal, gőz fölé tesszük, amíg el nem olvad.
Ezt öntjük a porcukor közepébe, és hozzáadjuk a tojásfehérjét is.Ha összegyúrtuk, légmentesen lezárjuk. Tárolhatjuk  3 hónapig.

2013. július 8., hétfő

Desszertcsodák-szavazás

Kedves mindenki!
Örömmel értesültem, hogy bejutottam az amatőr ételszobrász verseny 15 legjobbja közé, a desszertcsodák kategóriában az öt  legjobb  közé.
A versenybe a focilabda tortámmal neveztem be.
Ha neked is tetszik, és szeretnél segíteni nekem, hogy megnyerjem a fődíjak egyikét, akkor kérlek kattints a sünre, majd amikor megjelenik a focilabdám, szavazz rá. 
A szavazást a következő linken teheted meg: kérlek másold be a böngésződbe.

http://eteltcsakokosan.hu/etelszobraszat/

Szavazatodat előre is köszönöm.

Szombaton egy babavárós tortával jövök.


2013.07.15.
Köszönöm mindenkinek, aki szavazott a focilabda tortámra! Megnyertem az első díjat a desszertcsodákban. Még nem tudom, hogy  csokoládé tanfolyamot választom , vagy  a tortadekorációs kurzust , de nagyon boldog vagyok!!
Az eredményt itt megtekintheted:

http://eteltcsakokosan.hu/etelszobraszat/

Különösen megmelengette a szívemet az egyik szavazó néhány kedves  sora. Idézem: (bár túlzásnak tartom:)
“Azért választottam a footballt, mert annyira finoman kidolgozott, hogy látvány szinten alig lehet megmondani, hogy nem egy valódi labdát látok-e. Fantasztikusan tehetséges cukrászról (művészről) lehet szó. Gratulálok, és megemelem a nem létező kalapomat.”

A nyereményen kívül kaptam egy lehetőséget a bemutatkozásra: a Konyhasziget augusztusi számában fényképes interjú készül velem .És az oklevél: