2015. január 7., szerda

Kocsonya tartósítása befőzőautomatával



A kocsonya ritkán készül a konyhámban. Most azonban arra gondoltam, nem csak idényszerűen fogyaszthatjuk. Mi lenne, ha én is tartósítanám a befőző-automatával, így mindig akkor ehetnénk, amikor kedvünk szottyan rá. Csak leveszem a spájzpolcról, és már meg is van az aznapi étel.
Igaz, hogy holnap vizsgám lesz, de akkor sem tudtam kihagyni, hogy kocsonyát főzzek. Amíg rotyog az étel, addig tudok tanulni is.Azt tartja a mondás, hogy a tanulás nem tenger, hogy elmerüljünk benne, így sokszor eszembe jut közben minden más.
Egyébként és főként:)-  kutatásmódszertanból vizsgázom. Ez is egyfajta kutatás számomra, hiszen nem tudom,hány hónapig áll el majd a kocsonya, mint attribútum?:))Vagy a kocsonya is besorolható az "étel " nevű változó alá. Vagy a hipotézisem megállja e a helyét? Feltételezem, hogy a kocsonyám eláll egy évig: Igen, valószínűleg megártott a kutatásmódszertan.
Nah, hogy a témánál maradjak:
Még délelőtt megvásároltam a hozzávaló kocsonyahúst. Úgy tudom, hogy csont nem kerülhet bele a tartósított ételbe, így amikor megfőtt, kicsontoztam.
Hozzávalók:
Vásároltam kb. 4 kiló csülköt, tarját. Sertéskörmöt, egyéb disznóságokat nem kaptam, így nekiláttam megfőzni a szerzeményeimet.
Tehát:
-          4 kiló sertéscsülök, tarja
-          1 csomag szemes bors
-          2 nagy fej fokhagyma
-     2 db száraz  erőspaprika
-          só, ízlés szerint- legalább volt ürügy a kóstolgatásra, hogy elég sós-e?
-          10 liter víz
5 órát főztem lassú lángon.(A férjem úgy jött-ment a kocsonya körül, csorgatta a nyálát). Zsírját leszedtem, üvegekbe kiadagoltam, beletettem minden üvegbe a hozzávaló, kicsontozott húst. Lezártam az üvegeket, és 120 percig 100 fokon dunsztoltam. Holnap teszek fel fotót is a vizsga után, valamint beszámolok itt arról is, hogy mennyire sikerült a tartósítás. Úgy tudom, hogy a kidunsztolt kocsonya nem kocsonyásodik meg, csak majd akkor, ha evés előtt tányérba öntjük és a hűtőben pihentetjük.

Sálálá, jutott idő a tanulásra is, hiszen a végén két óra kellett, hogy a csodafazekamban kidunsztolódjon a kocsonya, így éjfélkor mentem aludni.
-           

1 megjegyzés:

  1. Ildi, a következő tárgynak a filozófiát vedd fel, biztos sikeres leszel benne! :) Gondolom, mert nagyon élvezetes eszmefuttatást írtál, amiből megtudhatjuk, hogy a kocsonya meg a kutatásmódszertan hogy függ össze egymással. :) Most értettem meg azt a bölcsességet, hogy "minden mindennel összefügg". :)
    És légyszíves, majd számolj be az eltett kocsonya fogyasztásról is!

    VálaszTörlés