2020. április 10., péntek

2020 Húsvét- francia diós, ünnepi köntösben

Minden Szilveszter napján elmerengek azon, vajon mit fog hozni az új év. Míg fiatalabb voltam,ez annyira nem foglalkoztatott, de ahogy telik az idő, annál borúlátóbb vagyok. Ebben az is közrejátszik, hogy volt az életemben egy hosszabb, súlyos betegséggel eltöltött idő.
Elgondolkodtam, hogy vajon épen, egészségesen töltjük e el ezt az újabb évet én és a családom tagjai.Álmomban sem mertem volna azt képzelni, hogy egy pandémiába csöppenünk. Amikor tanulmányaim során hallottam a pandémiáról, akkor azt gondoltam, hogy jó-jó, de ez minket nem érinthet. Ez kicsit arra hasonlít, mikor tanultam néhány belgyógyászati betegség tünet és kórtanát s pár évvel később sorra diagnosztizáltak nálam néhányat, nem is a legjelentéktelenebbekből.
 Ilyen az élet. Holnap bármi lehet.
Ápolónő vagyok, idős embereket ápolok. A halál mint jelenség nem áll távol tőlem, hiszen naponta találkozom vele. A legtöbbször megváltás annak, akit éppen érint.

2020 -as évet írunk, Húsvét van. Ami most az egészségügyben történik, elszomorító, félelemkeltő.
Készülünk, még mi sem tudjuk felmérni, hogy mire. Egy háborúban a katonák harcolnak, itt az egészségügyi dolgozókat tolják a frontvonalra.. és ez természetes. Hiszen nem várhatjuk el, hogy a bolti eladó, vagy a sarki hentes ápolja majd a hozzátartozóinkat,vagy akár minket.
Régebben naponta olvastam olyan cikkeket, amelyben az egészségügyi dolgozókat állították pellengérre. Ebben sokszor igazságtalanságok voltak, de sajnos az is közrejátszott, hogy nagyon felhígult a szakma és olyan emberek is dolgoznak a betegágy mellett, akiknek nem lenne szabad.
Még nagyon az elején vagyunk a járványnak.Mindenki aggódik. Félti a családját, a munkáját, az anyagi javakat,  vagy éppen azon töpreng, hogy mit fog enni adni a családjának mondjuk 3 hónap múlva, mert napról-napra élt.

Ha ezt a pandémiát túlélem családom tagjaival egészségesen, akkor pezsgőt bontunk.
Most bemutatom a mai sütimet, ez tulajdonképpen francia diós, ünnepi köntösben, francos díszítéssel. Receptjét itt találod egy előző bejegyzésemben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése