2014. június 19., csütörtök

A meggy eltevése befőzőautomatával





Megígértem nektek hogy beszámolok itt minden befőzőautomatával kapcsolatos dologról. Nekem is hasznos lesz ez a bejegyzés jövőre, amikor jön a befőzési szezon, hiszen addigra már rég elfelejtem, hogy az egyes gyümölcsöt, zöldséget hány fokon csirátlanítottam, hány percig, valamint mennyi cukrot, vagy édesítőszert tettem az egyes üvegekbe.Mindig szem előtt tartom a  mondást: Ha nincsen eszed, legyen noteszed! Ezúttal blogom fogja ezt a célt használni.
Ma meggyet raktam el. A gyerekeket felkeltettem:) Megjegyzem már dél volt:! Még akkor is , ha szünidő van, azért kicsit korábban kellene kelni.  Megkértem őket, hogy a kisebb fákról szedjék le a meggyet. Ha nem is túl lelkesen, de kivánszorogtak a kezükbe nyomott vödörrel. Egyszer bejöttek meggyszedés közben, hátha mégsem gondolom komolyan a szüretet, de látták, hogy nagyon eltökéltem magam a befőzésre, befőző  üzemmódra kapcsoltam.
A végén már egészen belelendültek, szedtek ketten vagy 3 kis vödörrel. Még a fára is felmásztak, pedig először azt mondták, azt ugyan nem! Ne is kérjem!
Végül bejöttek, maradjon munka az apjuknak is !-felkiáltással.Valamit mormogtak a fejükbe hullott rémségekről , hangyákról, de már meg sem hallottam, annyira örültem a leszedett meggynek.
Alaposan megmostam, üvegekbe tettem, minden üveg meggyre 3 kanál cukrot tettem, vízzel felöntöttem és lezártam. Az automatába 16 üveg fért, 80 fokon 30 percig csirátlanítottam. Tartósítószert nem tettem bele. 
Ha ez így megy, akkor újabb helyiség után kell majd nézni, mert a spejz nem fog elnyelni ennyi befőttet.
Ma készítettem egy virágos tortát is. Íme. 

Ja, és megint királyfi szeletet, hiszen szombaton tartjuk meg a ballagási ünnepséget.

Este leszaladt a kislányom a szobájából és nagy meglepetésemre ezt a kis levélkét nyújtotta át nekem. 


Hát nem cuki???????? Lehet, az agyára ment a meggyszedés. <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése