2014. április 27., vasárnap

Makaróni torta.




A férjem most töltötte be az 52. évét, gondolkodtam, milyen tortát készítsek neki. Az unideccel burkolt tortát nem szereti, és kedvence az oroszkrém. Ráadásul története is van a tortának, hiszen ha megkérdezem a családomtól, hogy mit főzzek, mindig kórusban vágják rá, hogy MAKARÓNIT!!!
Épp kapóra jött ekkor, hogy egy blogger társam, Zsupán Bernadett egy hasonló tortát készített, így az ő engedelmével elkészítettem férjemnek a makaróni tortát.
Mivel nem kedvence az unidec, ezért marcipánnal burkoltam . Már előző nap elkészítettem , és a tortás hűtőmbe tettem, gondoltam, oda nem fog benézni. Mondtam is, meglepi, de a kíváncsiság sajnos nagyobb volt. Így meg is sértődtem rá, hiszen elrontotta a készülődés örömét. Így nem is ültem le, hanem kimentem teregetni mérgemben. Ekkor a gyerekek és az apjuk leültek az asztalhoz, aminek a  közepén a makaróni torta volt. A férjem látta, hogy a gyerekek darált húsos makarónit esznek, az asztalon pedig ott van érintetlenül a „csirkecombbal „készült torta. Így megkérdezte, hogy : ti melyikből szedtetek? Tehát látta a hűtőben a tortát, de azt hitte, készítettem csirkecombos makarónit is. 


4 megjegyzés:

  1. Ezt már a facen is megdícsértem. Azt hittem valódi húsos-tésztás étel, nagyon meglepett, hogy torta! :)

    VálaszTörlés
  2. Uhhhh nagyon jó lett! Boldog születésnapot a férjednek!

    VálaszTörlés