2014. augusztus 2., szombat

A túrógombóc


Lányomat, Alexandrát vártuk haza párjával a hétvégén ,  szülinapját akartuk ünnepelni. A látogatást eltolták a jövő hétre, így gondolkodtam, mit is csináljak a túróból, amit a tortájába szántam.
Hát persze, hogy túrógombócot!
 Hozzávalók a gombócokhoz:
- fél kiló tehéntúró
- 5 jókora kanál búzadara,
- egy evőkanál kristálycukor
- csipet só és két tojás
-  20 deka zsemlemorzsa 3 evőkanál olajon megpirítva
 és a tálaláshoz egy nagy tejfelben elkeverve 2 darab vaníliáscukor
A gombóc hozzávalóit összegyúrtam, vizes kézzel, forrásban lévő vízben megfőztem.(kifőzés előtt két órát pihentetni kell a hűtőben) Nem kell sokáig főzni, hiszen amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, akkor már ki lehet szedni. A pirított zsemlemorzsában meghempergettem, és a vaníliás cukorral megbolondított tejfellel tálaltam. Jó étvágyat annak, aki elkészíti!
Egy kicsit türelmetlen voltam, nem tartottam be a két órát, mielőtt kifőztem, nem pihentettem a hűtőben, így nem lettek egyenletesek a gombócok,  de az íze mindenért kárpótol!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése